2007-07-04 23:57:43

Kovászos uborka

Világ életemben utáltam. Az illatát szerettem, de az ízét nem. Mindig úgy gondoltam, valószínűleg, ha egyszer terhes leszek, folyton kovászos uborkát akarok majd enni, és az milyen undorító lesz. Terhes ugyan még soha sem voltam, de a kovászos uborka kedvencemmé vált. A szerelem akkor kezdődött, amikor életemben először egyedül laktam, összes társaságom egy zacskónyi uborka volt, és én úgy döntöttem, a végére járok ennek a jó illatú ehetetlen valaminek. Szerelem első látásra, ez lett belőle.

Az uborkát kefével alaposan megmosom, levágom a két végét annyira, hogy ne legyen keserű. Mindkét végéről az uborka háromnegyedéig hosszában bevágom úgy, hogy a vágások iránya egymásra merőleges legyen, így nem ketté vágom, hanem bevágom az uborkát. A 1,5 kg uborkához 2 liter vizet 4 evőkanál sóval felforralok, egy nagyszelet fehér kenyeret tüzön megpirítok. A kenyeret én tüll nélkül, a'la natur ráteszem az uborka tetejére, miután kaporral és 6 gerezd fokhagymával megszórtam. A végén leöntöm a forró sós vízzel, tálcára állítom az üveget, tetejére műanyag kistányért borítok és kiteszem az egészet a napra és megfeledkezem róla. Közben jön eső, meg szélvihar, a macskák néha megnézik, mi ez a fura izé, de senki sem nyúl hozzá napokon át. Aztán egyszer már úgy érzem, hogy tönkre ment az egész, kirobogok, kihalászom a gusztustalanul elázott kenyér alól az első uborkát és elégedett vagyok az élménnyel.

Utóirat: kipróbáltam cukkinivel

3 hozzászólás eddig

  • Értékelés:
- Tökéletlen

1

Tökéletlen
2007-07-07 08:57:52

A kovászos uborka készítés ugyanolyan rettenetesen hosszadalmas, mint a tulipán hagyma ültetés. Mikor elültetem a hagymát, már másnaptól követelem, hogy virágozzék. Fogalmam sincs, mi a szöszt csinál a hagyma ott a föld alatt, vagy a cserépben hosszú heteken át, de én azért hetente kiásom és megnézem, mi az ábra vele. A kovászos uborkákat is kiszedegettem az üvegből, de azokat mind megettem a hagymákkal ellentétben. Még mindig nincs kész, pedig úgy tűnik, már ezer év óta üldögél az asztalon.

Egy részről elszalad az idő felettem, másrészről viszont sosem élem meg, hogy virágozzék és kovászolódjék a világ.

Van valami szó a földön, "türelem"? vagy mi. A T betűs szavakkal mindig bajban voltam.

- Fully

2

Fully
2008-02-05 10:00:32

én nem csak az illatát szeretem,hanem az ízét.Tervbe van véve,hogy nyáron én is csinálok:)

- Tökéletlen

3

Tökéletlen
2008-07-24 23:19:47

Ma kipróbáltam. tettem bele karikára vágott cukkinit is, mert volt és amúgy sem tudtam vele mit kezdeni, az eredeti receptem pedig javasolta.

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

A blog rövid leírása

Elméleti elképzeléseimet a háztartástanról élesben kell ellenőriznem. Ennek egy apró szegmense a 20 nm-es konyhám, és nem ér véget a hálószoba ajtónál (sőt).

Azért ide mégiscsak az ízes leírások kerülnek a szerelmes szavak helyett.

Rólam

Tökéletesen szerelmes vagyok.

Blogroll

Archívum

Kedvenc szerzők

Blogom címkéi



http://rss.konyhaajto.blogter.hu/
1Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet